Dan Narodne biblioteke 2014.

nagrađeni učenici
A manók világában

Egy szép napsütéses reggelen iskolába menet egy hosszú ősz szakállú furcsa öltözetű apró termetű manóval találkoztam, aki a nevemen szólított.Csodálkozva néztem rá, hogy honnan tudhatja a nevem.Egy pillanatra a lélegzetem is elállt a nagy meglepetéstől, majd alaposabban szemügyre vettem.

Milyen apró teremtés! -gondoltam. Ő pedig, zavaromat látván, pici kezét kicsiny zöld dolmánya zsebébe dugta, és kiváncsi, biztató tekintettel várta, hogy magamhoz térjek, és végre mondjak valmit.

Én mégsem tudtam megszólalni, de a következő pillanatban a furcsa kicsiny lény már arra kért, menjek vele az ő világába, mivel nagy szükségük van a segítségemre.Lehajoltam hozzá, hogy jobban és közelebbről láthassam. Nem voltam biztos abban, hogy jól hallottam -e amit mondott. Elismételte, majd kivett a zsebéből egy kis barna színű tarisznyát, és abból varázsport hintett a fejemre. Pillanatok alatt
olyan apró lettem, mint ő. Mire felocsúdtam, már utaztam is vele az országába. Útközben megkérdeztem, mi a neve.

Tádénak hívják, és a manók királya. Amikor az országába értünk, egy szennyezett folyót pillantottam meg. A folyó selymes zöld fűvel benőtt két partján gyönyörű, számomra ismeretlen fajtájú virágzó fák sorakoztak.Szellő símogatta lágyan a tarka lombkoronákat. A folyó medrében sárgás víz folydogált.Nem értettem, hogyan lehet ilyen gyönyörű,bárányfelhős ég alatt sárga a folyó, de percek alatt rájöttem, hogy a víz szennyezett.Izgatottan kérdeztem Tádét, hogy mi történt itt, és ki tehette ezt. Kérdésemre csak annyit felelt, hogy van egy gonosz varázsló, aki szinte mindent tönkretett az egész bolygón.Tádé elmesélte,hogyan mentették meg erdeiket, mert majdnem kihaltak egy tűzvész során,és hogyan tisztították meg a levegőt is a mérgező gáztól, melyet az a gonosz és alattomos ember a levegőbe bocsátott. Szájtátva hallgattam a történetet, és alig hittem a fülemnek, hogy ilyesmi is megtörténhet.

Tovább bandukoltam Tádéval, és egy takaros kis faluhoz értünk.A falu lakói öreg odvas fákban építettek maguknak otthont. A fákról látszott,hogy nagyon öregek, és olyan érzésem volt, mintha érthetően beszélnének, mintha panaszolnák nagy bánatukat.Megálltam, és megértettem segélykiáltásukat. A mérgezett víz veszélyeztette a környék minden lakóját.Tehetetlenül álltam a fák között míg Tádé rám nem szólt, hogy menjük tovább.

A fákat apró kis fahidak kötötték össze, a hidak korlátjain apró palackok lógtak,amelyekbe a gyerekmanók esténként azokat a szentjánosbogarakat rakták, akik vállalták, hogy éjszaka kedvtelésből beköltöznek a palackba, azért hogy hajnalig világítsanak a manók utcáin.

Nagy meglepetésemre a manók között voltak cipészek,akik apró kis facipőket készítettek, vargák, szűcsök, akik serényen dolgoztak. Gondosan ápolt kertjeik tele voltak virágokkal és zöldségfélékkel. Csak ámultam és bámultam , milyen szorgalmas ez az apró termetű nép. Az egyik manóház előtt finom édes illat csiklandozta meg az orromat. Egy kis kékruhás manó jelent meg és kérlelt bennünket,hogy menjünk be hozzá, mert meg szeretne vendégelni.

Elfogadtam a meghívást, és Tádéval betértünk hozzá.A manócsalád teával és mézessüteménnyel fogadott bennünket. Hogyan is tudtam volna nemet mondani, amikor annyira szeretem a mézeskalácsot. Beszélgetés közben elmondták gondjaikat, hogy hogyan lett a folyóvíz szennyezett. A gonosz varázsló, akit Gusztávnak hívnak, különböző keverékeket kotyvasztott, és a sikertelen főzeteket egy palackba öntötte, azt meg a folyó medrében levő kő alá rejtette. A palackból lassan szivárgott a főzet, miközben folyamatosan mérgezte a folyó vizét. A manók megrázó panasza annyira meghatott, hogy észre sem vettem mikor kalandoztak el gondolataim.Elmerengtem Gusztáv cselekedetein, nem értettem, hogy lehet valakiben ennyi gonoszság. Aztán arra lettem figyelmes,hogy a manók a nevemen szólítottak. Miután tűnődésemnek véget vetettek, megkérdeztem Tádét, hogyan tudnék segíteni rajtuk, hiszen én nem vagyok varázsló, sem csodatevő, hanem csak egy kisdiák. A manó mosolyogva és bizakodva mondta el, hogy nem véletlenül kerestek meg engem.Ugyanis ők arról ismernek engem, hogy jó úszó vagyok. Elmesélte, hogy tudják azt is, hogy szeretem és óvom a természetet, és hogy éppen ilyen segítőre van szükségük, mint amilyen én vagyok. Sajnos ők a víz alá nem merülhetnek, mert ott elveszítik a varázserejüket.

Kissé megszeppenve néztem rájuk,hiszen hiába vagyok én jó úszó, egyedül nem tudom megoldani ezt a nehéz feladatot.Megnyugtattak, mert megígérték, hogy segíteni fognak mindenben,így megnyugodva és örömmel egyeztem bele ebbe az izgalmas és nagy kihívásnak tűnő kalandba.

Tádé előkapta varázspálcáját és egy buborékot varázsolt körém.Olyan volt, mint egy búvárruha. Szívem hevesen kezdett zakatolni,és majd kiszakadt a mellkasomból. Félelem gyötört, mert nem tudtam, mi fog történni, ha nem sikerül. Azt viszont éreztem,hogy segítenem kell ezeken a kis manókon. Végül a tenniakarásom győzött, sikerült leküzdenem a félelmet, a manókat látván erőt gyűjtöttem, és elhatároztam, hogy megcsinálom. Összeszedtem minden bátorságomat, és nagy csobbanással a sárga folyóvízbe ugrottam. Tapogatva kerestem azt a követ, amely alá Gusztáv a palacokt rejtette. Tapogattam, mivel nem mertem kinyitni a szemem. Amikor erőt vettem magamon, lemerültem, és szétnéztem. Ekkor sok elbódult halat vettem észre magam körül, mert a szivárgó főzetnek altató hatása is volt.A vízi növények is csak bágyadtan ringtak körülöttem,és a lesújtó látvány még nagyobb bátorságot és elkötelezettséget adott nekem,hogy a feladatot teljesítsem.

Miután átkutattam a folyó medrét, és nem találtm a palackot, eszembe jutott valami. Keresni kezdtem, hol a legsárgább a víz. Egy különösen furcsa alakú kőre lettem figyelmes, amely alól narancssárga folyadék tört elő. Odaúsztam, és megpróbáltam arrébb mozdítani a szikladarabot. Többszöri nekirugaszkodás után sem sikerült. Ekkor elöntött a pulykaméreg, és még nagyobb erőfeszítéssel próbáltam megbírkózni a kővel. Ismét sikertelen volt a próbálkozásom.Ezután már a csalódottság vett erőt rajtam.Már arra gondoltam, hogy feladom, de akkor eszembe jutottak Tádé szavai. Mielőtt a víz alá merültem volna ő azt mondta,hogy ha segítségre lesz szükségem, csak jelezzek. Kiúsztam a víz felszínére. Tádé egy hosszú kötél végét adta a kezembe, hogy azt kössem a kőre, azzal, hogy a kötél másik végét a falu lakói fogják húzni, amikor én jelt adtok.Ismét lemerültem. Ez alkalommal gyorsan megtaláltam azt a bizonyos helyet. Most sokkal erősebbnek éreztem magam.Úgy éreztem, hogy fél kézzel is meg tudnám mozdítani azt a követ.Igaz, hosszú és kitartó erőlködés után a manók segítségével sikerült teljesítenem a feladatot.Igen, sikerült!

A Tádétól kapott varázsdugóval gyorsan lezártam a palack száját, s így megszüntettem a szivárgást.
Amikor megjelentem a palackkal a víz felszínén, a manók örömujjongása fogadott. Kisegítettek a vízből, én pedig átadtam az üveget a manókirálynak.Tádé ekkor újra elővette varázspálcáját, azt néhányszor meglegyintette, közben varázsigéket motyorászott, és a méreggel teli palack eltűnt. A következő pillanatban már ott állt a folyó partján, és újabb varázsigék kíséretével tisztára varázsolta a folyó vizét,és az újra kéken hömpölygött a medrében. Az alvó halak felébredtek, és már vidáman ficánkoltak az égkék színű tiszta vízben. A víz csobogásától, a madarak dalától lett hangos az erdő. Mindenki nagyon boldog volt.

A manófalvi manók Tádéval az élen megköszönték a segítségem, és hogy hálájukat kifejezzék, olyan varázsport szórtak rám, ami türelmet és kitartást ad a tanulásban és a környezetem védelmében.Nagyon hálás voltam, hogy én is részt vehettem egy ilyen fontos feladat teljesítésében. Mivel már későre járt az idő, és féltem, hogy elkések az iskolából, arra kértem Tádét, hogy varázsoljon vissza az én világomba. Megnyugtatott, hogy nem fogok elkésni, mert ő megállította az időt, és hogy odaérek a tanítás kezdetére.Megköszöntem vendégszeretetüket, és bátran Tádé elé léptem. Újra varázsport szórt a fejemre , és egy szempillantás alatt ott teremtem, ahol Tádéval először találkoztam.

Majdnem azt hittem, hogy mindez csak álom volt, de gyorsan rájöttem, hogy mégsem képzelődtem. A kabátomon maradt varázspor apró szemcséi bizonyították ezt.

Míg az iskola felé bandukoltam, öröm és büszkeség töltött el, mert segítettem a kis manók világának megmentésében. Azóta sem találkoztam Tádéval,de minden nap eszembe jut, hogy kitartónak kell lennem céljaim elérésében.

Időnként arra gondolok, hogy nekem is jó volna egy ilyen varázspálca, mellyel eltüntethetném a világból a sok szennyet, és inthetném azokat, akik nem vigyáznak bolygónk tisztaságára!

Popovity Leóna III.5 osztály

No comments:

Post a comment

Note: only a member of this blog may post a comment.