Jesen u mojoj bašti

Ősz a kertemben

Az ablak mellett üldögélve nézegetem a kertet, amely körülveszi házunkat.

Nincs mese, itt az ősz. A nap még melegen süt, de sugara lágyabb, mint a bársony, úgy símogatja bőrömet. A kert fái színes levelekkel köszöntik Őszapót, előtte tarka szőnyeget terítenek lehulló leveleikből. A virágok még nyílnak, de fejük apróbb, leveleik fakóbbak, azonban így is vonzzák az apró kis bogarakat és méheket, hogy még utoljára megvendégeljék őket nektárjaikkal. A gyümölcsfák közül csak a birsalma hivalkodik pompás terméseivel, melyeket még nem szüreteltünk le. A szőlőtőkéken a levelek már rozsdásodnak és zsugorodnak, helyet adva a nap sugarainak, hogy a fürtöket még simagatásukkal édesebbé és zamatosabbá tegyék. Édesanyám már lassan kiürítette a kertet, csak egy pár tőke paradicsom áll büszkén a káposztafejek előtt, mintha azt mutatnák, ők még nem adják meg magukat olyan könnyedén. A kert végében egy pár sütőtök sárgállik, megérettek már, várják a költöztetést a telelőhelyre.

Szeretem az őszt, a tavasz után a legszínesebb évszak. A természet színeivel nem vetekedhet egy festő sem. A kertek, a táj, az élőlények lassan készülődnek a téli álomra, felhúzzák melegebb kabátjukat, és várják a telet, mely megnyugvást, pihenést nyújt a természetnek.


Leona Popović, V5 - I nagrada na konkursu povodom Dana ludaje u organizaciji Narodne biblioteke

Jutro je. Budim se. Oko mene je jesen. Tako uobičajena, mirisna, osetim je.

Sve se neprimetno menja. Krenem, zastanem i uživam, jer me mnogo toga lepog okružuje. Moju dugu cvetnu baštu krasi razgranato žuto drveće. Krošnje drveća pokrivene tamnim lišćem vode nas kroz gazdinstva dobrih domaćina. U dnu bašte vire velike narandžaste lopte. Ma ne, to su prave mirisne ludaje. Kao da će da progovore i tako trome da se zakotrljaju niz baštu. Prave su kraljice jeseni i mog kraja.

Zvona crkve odzvanjaju ulicama i pozivaju na veru i spokoj. Oseti se jednostavnost ljudskog življenja. Nastavljam put dalje i vidim kako je čitava bašta obasjana blještavom zlatnom bojom. Kao gorda carica jesen nam je bogato podarila svoje boje. Sve se boji u braon, žuto i narandžasto. Bakarno-zlatna boja svojom glavnom ulogom krasi tajanstvenu jesen. Zavesa purpurne svile raskošno je pokrila koru zrelih voćki. Opija me miris žutih dunja. I povrće polako napušta baštu i odlazi u špajz moje bake. 

Ostajući, osetim i miris suvog lišća. Pada, leti i prijatno šuška. Veseo vetar nestašno ga podiže, izgleda kao da uvežbava neku poznatu igru. Stidni cvetić nežno se njiše u ritmu neispevane melodije, nekako slab od silnog vlažnog lišća. Sve je tamnije, tiše, čuje se svaki zvuk. Iznenada bi zapevala neka ptica.

Zlatna bašta počinje da se odmara. Jesenja raskoš obuzima sve. Nastaje tišina kojoj kao da se ne može sagledati kraj. Ah, ta jesen u mojoj bašti!


Minja Jakšić, VI3

No comments:

Post a comment

Note: only a member of this blog may post a comment.