Sova

SOVA

Jedna sova mala
na krov je ljutito stala.
Zašto ja ne letim danju?
Zašto nisam poznata po pevanju?
Zašto nisam kao roda
što ponosno svuda hoda?
Zašto hučim, zašto bučim
i sve noću mučim?
Hoću izlazak sunca da vidim,
hoću svima da se svidim.
Hoću da sam pevac što ustaje prvi,
što glas mu se od kukurikanja mrvi.
Hoću da sam elegantna lasta,
brza i maloga rasta.
Ljuti se sova mala,
ali ona nije znala.
Roda i lasta tu su samo leti,
beže čim hladan vetar počne da preti.
Pevac što od pevanja se slama
završi u supi sa knedlama.
Ljuti se sova mala,
ali ona nije znala,
da je nama veoma drago,
što je naše kikindsko blago.

Marina Lovrić, IV2, nagrađeni rad na literarnom konkursu povodom Meseca sova 2015. 

Nyissuk ki szemünket – védjük meg a baglyokat

Egy nap fülesbagoly költözött a városunkba.

A szüleimmel elmentem sétálni és leültünk egy padra. Nagyon hangos huhogást hallottam. Kicsit megijedtem, de megláttam, hogy egy fülesbagoly az, aki a pad melletti fán ült. Sokáig figyelt minket. Mikor hazaértem, elgondolkodtam azon, hogy miért épp a mi városunkba jött, mikor itt semmi sem történik. Utána jutott eszembe, hogy a bagoly a csendes várost szereti, ahol minden nyugodt és ő pihenhet. 

Másnap elmentem a bagolyhoz és vittem neki magvakat. Elejében félénk volt, de ahogy közeledtem felé, kicsit én is megijedtem. Egy ember rámszólt: „Hé, te gyerek, ne menj túl közel ahhoz az állathoz, mert megkarmol és akkor baj lesz!” De én rá se figyeltem. Odamentem a bagolyhoz és szelíd volt. Minden este figyelte a sötét várost, és azt, hogy hogyan sétálnak az emberek. Reggel pedig, mikor mentem az iskolába, aludt. Akkor nem mertem piszkálni. 

A fülesbagollyal jól összebarátkoztam. Sokszor játszottunk, én futottam, ő pedig szállt utánam, és így kergettük egymást. Sokan mondták, hogy ne legyek annyit a bagollyal, mert ha elmegy, szomorú leszek. Én viszont azt mondtam mindenkinek, hogy ő engem annyira szeret, hogy sose menne el.

Anyukámmal mentem el egyszer sétálni és megmutattam neki Szemfülest. Mondtam anyunak, hogy nézd, itt van Szemfüles, ő viszont csak forgott és kérdezte, hogy hol. Akkor megmutattam neki, hogy a bagoly a Szemfüles. Elcsodálkozott, hogy én baglyokkal barátkozok. Elnevettem magam. Megpróbáltam rábeszélni édesanyámat, hogy adjon ő is neki egy kis magvat, de nem merte. 

Másnap, amikor mentem az iskolába, Szemfüles nem volt a fán. Nagyon megijedtem, hogy hol lehet. Később arra gondoltam, hogy biztos elment vadászni, és mire megyek haza, a helyén lesz. De nem volt. 

Két hétig nem láttam a baglyot. Szóltam mindenkinek, akinek tudtam, de senki se látta. Már kezdtem elhinni az embereknek azt, hogy elment vagy esetleg elpusztult, és nagyon fájt, hogy még el sem búcsúzhattam tőle. 

Egyszer azonban megláttam Szemfülest az utcán az iskola előtt, és akkor nagyon boldog voltam. És képzeljétek el, Szemfüles még mindig az enyém és ezentúl mindig vigyázni fogok rá. 

Király Brenda VII5, nagrada na konkursu povodom Meseca sova 2015.

OTVORIMO OČI – ZAŠTITIMO SOVE

Sove, sove za prirodu su stvorene.

Sove, sove naš grad opsele.

Sove, sove, u lancu ishrane jedu glodare.

Naš grad njihov dom je sad!

Dođe godina i prođe,

a one u našem gradu ostadoše

i nigde im nije ni lepše, ni bolje.

Sove, sove, zakonom su zaštićene.

Prirodna retkost u Srbiji su one!

Sove, sove za život su stvorene.

A kako se one zovu?

To su naše sove ušare!

Anđela Beloš, IV2

SOVA – SIMBOL LJUBAVI

Sovice moje,

krupne, pa šarene,

šarene, malene,

malene, svilene.

Čuvaju nas k'o oči u glavi,

od glodara i miševa plavih.

Sovice vole

Kikindu našu,

s' grana nam svakoga

dana veselo mašu.

Atrakcija one

našeg su grada,

dolaze nam u goste

čak iz SAD-a!

Iva Rakić, IV2